elhagytam a ruhákat az évek során

Napra pontosan ma van 5 éve, hogy elkezdtem írni a blogomat. Divatblognak indult, úgy gondoltam, hogy minden a ruhák és cipők körül fog majd forogni, és ez tök jó lesz. Sokáig nem tudtam úgy kivitelezni a bejegyzések tartalmát, ahogy szerettem volna, nem voltak olyan jók a képek, a helyszínek, mint ahogy elképzeltem, de ez sem vette el a kedvemet a dologtól.

Öt év alatt sok minden változott, beleértve engem is. Eltértem az ‘irányvonaltól’, a bejegyzések össze-vissza készültek, mindig más témában, én pedig nem akartam hozzájuk divattal kapcsolatos szöveget írni, mert mindig az volt bennem, hogy “ez úgysem érdekel senkit”. Aztán rájöttem, hogy én vagyok az, akit ez már nem érdekel.

Mikor rájöttem, hogy a mindennapok nem csak arról szólnak, hogy “szép ruhában járunk és minden más lényegtelen”,  szépen lassan elhagytam a ruhákat és cipőket, és elkezdtem keresni magamat. Mindig is irigyeltem azokat, akik már 16 évesen tudták, hogy pl. orvosok akarnak lenni, és az évek során végig tudatosan haladtak a céljuk felé. Itt maradtam egy olyan felülettel, amit többen követnek, és nem tudtam mit írjak / milyen értékes üzenetet közvetítsek, miközben azt sem tudom “ki vagyok”, és mit akarok az életben.

Egy kisebb ugrás következik, méghozzá tavaly szeptember elejére. A legkirályabb új ismerősöket és barátokat az egyetemnek köszönhetem, és a DLRM zenekarra is ekkor találtam rá, amit nem véletlenül emlegetek állandóan. Furcsán hangzik így leírva, de baromi sokat köszönhetek a zenéjüknek, a koncertek leírhatatlan energiával töltenek fel, a srácok is annyira rendesek és közvetlenek még azután is, hogy ‘túlrajongtam’ már a realt, és ez az egész annyira sokat jelent nekem. Később sikerült megtalálnom a Bohemian Betyars-t, akiknek a zenéje szintén hasonló hatással van rám, és ha egy dolgot kívánhatnék mindenkinek, akkor az az lenne, hogy találjatok ti is valamit, ami ennyire boldoggá tesz benneteket, mint engem ezek a zene- és koncertélmények. De tényleg.

Azt hiszem, megvagyok. Próbálok mindig kicsit kijjebb lépni a komfortzónámból, távol maradni a normálistól. Ha esetleg valaki azon agyal, kitaláltam-e, mit szeretnék az életben: egy dolog biztos, ÉLNI. 

Annyi lehetőség van ezen a Földön, tuti nem fogom mókuskerékbe szállva végigunatkozni a hétköznapokat.

I’m out.

-A.

DSC_0671

A cím egy kicsit clickbait, a sztori kicsit áradozós, de én azért még egy kicsit normális vagyok, nyugi. Majd jövök és mesélek.
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s