LEGYŐZNI A LUSTASÁGOT

Az előző félévben a 8.30-as órák helyett sokszor húzott volna vissza a szívem, hogy aludjak délig, és sok esti készülés közben vágytam arra, bár lefeküdhetnék inkább pihenni. Egyszer sem engedtem a “csábításnak”, ezért a vizsgaidőszak után nagyon megérdemeltem a pihenést. 😜 Viszont. A testnek naggggyon fontos a mozgás, és ennek a hiányát az állandó fekvés miatt elkezdtem érezni én is. Tehát most dobom a pihenést, és elkezdem a rendszeres mozgást.

dsc_0532

Ha esetleg köztetek is van valaki, aki bele akar kezdeni, legyen ez a kezdő löket.👊 Az “újévi fogadalom”, meg “majd a következő hónap elején kezdem” butaság. Csinálom? Csinálom! Mikor? Most!  🤗

dsc_0593

A mozogni vágyók nagy része biztosan elkezdett követni legalább egy olyan ismertebb személyt, akik az edzős képeikkel, vagy ösztönző idézeteikkel remek motivációként szolgálhatnak. 💪

Kevésbé motiváltabb napokon a képeket nézegetve viszont inkább az juthat az eszünkbe, hogy “neki könnyű, ő már úgy néz ki ahogy szeretne, és csak azt kell fenntartania“, és “neki könnyű rendszeresen edzeni, évek óta csinálja, teljesen berögzült a mindennapjaiba“. 😪

Ne felejtsük el, hogy  ezek az emberek is úgy kezdték egyszer, ahogy mi. Biztos velük is előfordult, hogy nem volt kedvük edzeni, sőt, talán még most is van olyan napjuk, de mégis megcsinálják. Ha az első akadálynál feladták volna, most nem tartanának ott, ahol.

dsc_0548

Mint a lustaság egyik mintapéldánya, teljesen átérzem az összes kifogást, amik felhozódnak bennünk egy fárasztó nap után. 😄 Igazából akkor sem fog történni semmi, ha kihagysz egy nap edzést. Vagy kettőt, esetleg egy egész hetet. De szó szerint, nem fog történni semmi. Egy lépéssel sem leszel közelebb a célodhoz. Más pedig nem tud megdolgozni érte helyetted. Az egyetlen rossz edzés az, amelyiket kihagytad.

dsc_0567dsc_0544

Ezzel a bejegyzéssel csak bátorítani szerettem volna mindenkit, akinek erre van szüksége, mert szerintem könnyebb azonosulni egy olyan emberrel, aki ugyanúgy “kezdő”, ugyanúgy kifogy a motivációból néha, ugyanúgy próbálja legyőzni a lustaságot, és ugyanúgy próbálja tartani magát az elhatározásához. Ez lennék én, aki most szépen kezébe veszi az irányítást és változtat a dolgokon. Ha bárkinek motivációra vagy támogatásra van szüksége, én itt leszek. Ugyanúgy kezdem, mint Ti, ugyanúgy csinálom, mint Ti, és ugyanúgy nem adom fel, ahogy remélhetőleg Ti sem! 😊

Próbáltam lazábbra venni ezt az egészet és kihagyni a tipikus közhelyeket, meg minden, de ez most így sikerült. Nem tudom, lenne-e érdeklődés az edzős projektem iránt (folytatás / dokumentálás), alapból szépen a magam csendességében tervezem csinálni, de ha bárkinek bármilyen kérdése akadna, keressen nyugodtan. 😊 Szép hétvégét nektek,
-A.


Ha követni szeretnél:  instagram ♡ facebook♡ lookbook ♡ youtube

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s