THURSDAY

DSC_0616

Íme az utóbbi időben a kedvenc kötelező szabadidős tevékenységem: tételkidolgozás, tételtanulás. Ezzel telik el az időm – vagy “erre megy el a szabadidőm”, ha másképp akarnám mondani. Ami egyébként rendben van, mert most ez  a dolgom, tanulni.

Nem azzal van bajom, hogy csinálni kell ezeket a dolgokat. Sokkal inkább zavar az, hogy van, hogy órák repülnek el buszvárással a suliban, illetve 1-2 lyukas óra, amikor simán letudhatnám a tétel kidolgozást. De nyilván nem fogja elcipelni az ember a laptopját és a régi füzetét és könyvét és atlaszát a suliba emiatt. Legalábbis én tuti nem, így is leszakad a vállam a táskámtól, pedig igyekszem a legminimálisabb felszerelést vinni. Szóval ez a mind megmarad délutánra, az alapvető tanulás mellé téve, és mire végzel, már nem igazán kell neki kezdeni semminek, mert egyrészt késő van, másrészt pedig úgy teli van a fejed, hogy egy sorozatot sincs értelme elindítani, mert tuti bealudnál rajta. 😀

DSC_0627

Pedig az a kis szabadidő amit megspórolnék, elég sok mindenre jó lenne. Például szívesen belekezdenék már végre ennek a karácsonyra kapott könyvnek az olvasására (amire egész nyáron vadásztam) – de szinte még csak kinyitni sem volt időm, hogy belenézzek. 😀
Persze sok minden van még amivel szívesen tölteném az időmet, a kép kapcsán most ez lett a példa. Azért hátha lesznek majd lazább napok, vagy ügyesebb időbeosztásaim.

DSC_0634

Egyébként mostanában kisebb rúzs mánia alakult ki nálam. Ma délután például elővettem  ezt a narancsos-pirosas színű darabot, hogy ne árválkodjon már télen a fiókomban, inkább ellensúlyozza ezt a téli rossz időt a nyárias színével. ❤
(Chanel Rouge Allure 144 Conquise)
Még jó, hogy nyaralásra nem vittem, a másik rúzs amit vittem elkezdett olvadozni – amire lelkileg nem készültem fel indulás előtt -, így jobb ötlet híján a hűtőben kellett tárolnom. 😀

DSC_0631

DSC_0642

További szép estét mindenkinek, már csak egy nap a hétvégéig! (:
-A.

ÉLVEZD

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s