ITALY PART 1

Pontosan egy hete kedd este indultunk el az olaszországi kirándulásra, és tegnap reggel épségben haza is érkeztünk.  Sajnos nagyon hamar eltelt ez a pár nap, de gondoltam hozok egy kis élménybeszámolót képekkel.

SZERDA (HOLIDAYS)

A hosszú út után érkezéskor Trieszt felé vettük az irányt, egy rövid városnézés a kikötő mellett, majd a Miramare kastélyt néztük meg. Onnan a bibionei szállásra mentünk ahol lecuccoltunk, és elindultunk felfedezni a párhuzamos utcán levő, éjszaka hihetetlenül nyüzsgő és élettel teli sétálóutcát, valamint az alig 80 méterre levő tengerpartot, ami a naplementében egyszerűen csodás volt, főleg, hogy most jártam tengerparton életemben először. ❤

IMG_4801 IMG_4805 IMG_4802 IMG_4815 IMG_4817 IMG_4820 IMG_4822 IMG_4829 IMG_4833 IMG_4835 IMG_4841 IMG_4842  IMG_4855

CSÜTÖRTÖK (SUN IS SHINING)

Szabad program volt, így többnyire a sétálón nézelődtünk, és lementünk a tengerpartra fürdeni. Hogy őszinte legyek, nem igazán vagyok oda az élővizekért (bár mostanában kezdek megbarátkozni velük, a Balatonba is bele mertem menni nagy nehezen, a vízisiklók ellenére – gondolkoztam is egy vakmerő/bátor tituluson a nevem elé), szóval sikeresen belementem a tengerbe is. Egy kellemes fél óra után meg is csípett egy medúza, pedig elvileg ott nincsenek medúzák, én természetesen kifogtam azt az egyet ami mégis van, láttam is elúszni pár centire magamtól.. innen szerintem mindenki tud következtetni, hogy fél percen belül inkább a partról csodáltam tovább a vizet, viszont csak visszamerészkedtem egy kicsit később.
(Bátor? Vakmerő? Ááá.. hős.) Ettől fogva egy csodás nagy piros folt díszítette az oldalamat, ami szerencsére egy idő után elmúlt. Estefelé elmentünk a közeli vidámparkba (Luna park), ami hihetetlenül elvarázsolt – először a
gondolataimat, aztán a gyomromat is… Felültünk barátnőmmel egy olyan játékra, (készüljön mindenki, nem tudok jól magyarázni) ami kb 15 méter magas lehetett, és egy ilyen vízszintes félkör alakban mozgott elég nagy gyorsasággal. (Ebben a videóban láthatjátok, 0:57-től) Eleinte kellemes gyomorliftezést tapasztaltam az első pár méteren, de ahogy a magasság nőtt úgy a decibel is, amikor torkom szakadtából ordítottam. Ez történt a három perces menet első fél percében, a maradék időben pedig csukott szemmel szorítottam a kapaszkodót és vettem-fújtam a nagy levegőket mint egy rossz ló.:D Nagyon rosszul voltam, de
szerencsére minden mellékhatás nélkül megúsztam (még jó hogy nem ettem mielőtt felültem) ha értitek mire gondolok, bár egy darabig még remegő lábakkal jártam leszállás után, de túléltem, szóval büszke vagyok magamra. 😀

IMG_4873 IMG_4877 IMG_4881 IMG_4872-vert IMG_4884 IMG_4883 IMG_4892 IMG_4915 IMG_4862 IMG_4866 IMG_4865

Folytatás csütörtökön! (: Szép estét!
-A.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s